Nem minden arany ami sárgaréz

Agyszint

Agyszint

16. századi szerszám-védő ruhadarab

2020. január 17. - cascade

16. századi szerszám-védő ruhadarabot álmodott újra a menő divatcég

A lányfúrót védő ruhadarab lényege, hogy kiemelje a méretes kolbászt, vagy az is henceghessen lószerszámmal, akinek csak mini virsli lapul a gatyájában.

A 16. században codpiece néven futó ruhadarab lényege az volt, hogy egyrészt megvédje, de inkább kiemelje a bőrjankót. A főleg uradalmi körökben elterjedt fél focilabda szinte kipúposodott a nadrágból, ami azonnal felkelthette a tehetős asszonyságok figyelmét.

VIII. Henrik rúdvédője a 16. században

Viselője ezáltal nem csak a vagyona által volt feltűnő, hanem a csövesborsót kiemelő ruhadarabjáról is azt hihették, hogy itt bizony kőkemény centik lapulnak a trottyos gatyában. A Gucci ezt a fura divatot álmodta meg újra és kezdeményezte annak felélesztését.

A divatcég által leporolt övtáska kissé lejjebb került és az iratok helyett ma már a műszert csomagolhatjuk belé egy szeles napon.

Fura viseletét már a kifutón is láthatta a nagyérdemű, amit hamarosan talán élőben is szemügyre vehetünk valamelyik helyi oligarchán.

 

Espumisan helyett

Folyamatos fingással térítette el az utasokkal teli repülőgépet

Annyit fingott, hogy már a pilótának is sok volt, ezért korábban landoltak az utasszállítóval.

Néha bizony előfordul, hogy a bélcsavarodást megelőzvén sutyiban ki kell engedni egy kis gázt, de amit egy utas művelt legutóbb a holland légitársaság gépén, azt már a személyzet is megunta. Mondhatjuk, hogy fegyver nélkül térítette el a Dubajból Amszterdamba tartó repülőt, amihez elég volt sorozatosan fingania egészen Bécsig. Ekkor unta meg a gép személyzete és maga a pilóta is a folyamatosan bűzgázokat eregető utas egyéni produkcióját, így a célállomás előtt landoltak.

A fingó utast többen is kérték, hogy hagyja abba, vagy látogassa meg a klozetot, bár erre ő nem volt hajlandó. Tettéért az osztrák rendőrség vendégszeretetét kellett élveznie, a légitársaság pedig még plusz két nőt is eltávolított a fedélzetről etikátlan viselkedés címszóval. Hogy pontosan mit takar ez, azt a két utas sem értette.

 

Fehér máj, fekete humor

Felkavaró, és a maga módján gyönyörű grafikák egy orosz művésztől

Waldemar Kazak orosz művész, aki digitális festményeivel vált híressé netszerte.

A szabadúszó tervezőgrafikus és illusztrátor védjegye a fekete humor. Munkáit átitatja iróniával és szarkazmussal, de nem megy el full kretén művészbe, amit elénk tár, az könnyen érthető, egyértelmű üzenetet hordoz. Fő témái a társadalomkritika, emellett az egyszerű szórakoztató paródiák és a hétköznapi élet eseményei inspirálta történetek.

 

 

 

Felkészülünk a télre

Hómunkás álláshirdetés

Magyarországi székhelyű, nagy múltra visszatekintő, a magyar piacon monopolhelyzetben lévő vállalat keresi idényjellegű feketemunkára
H Ó M U N K Á S (Senior Winter Logistics Manager) kollégáit.

hovan.jpg

Elvárások:
– négy általánosnál semmiképp sem több,
– a hó minden körülmények közötti felismerése,
– logisztikai és/vagy raktározási területen szerzett munkatapasztalat,
– legalább 40/80-as vérnyomás,
– hajlandóság a több műszakban való munkavégzésre,
– csökkent beszédkészség előny,
– a végtagok meglétének hiánya kizáró ok.

Amit nyújtunk:
– segítség a nehéz pillanatokban,
– jó levegő,
– céglapát (akár privát használatra is 3 köbméterig),
– tea korlátlan mennyiségben,
– -20 °C alatt a 85 éven felülieknek kesztyű és szerdánként sapka,
– versenyképes fizetés (nagy a verseny, hogy melyik nap ki kap),
– gyors előrelépési lehetőség:
1. 1 éven belül akár HÁZTÖMB SUPERVISOR
2. 3 éven belül akár STREETMANAGER

Az ideális jelölt 70 és 90 év közötti magabiztos, (lépcsőre) jól fellépésű úriember, aki nem riad vissza az igen kevéssé megfizetett durva fizikai munkától, és fel tud nőni az ország gazdasága téli működőképességének biztosításához elengedhetetlen munkához, ennek felelősségéhez.

Ha Ön a saját lábán el tud jönni hozzánk az első hó leesését követő 9 órán belül, akkor Ön az, akire fiatal, dinamikus csapatunknak szüksége van.

 

Nem is gondolnád miket képesek az emberek ellopni

A lopáson nem lepődik meg az ember, sokkal inkább azon, hogy mikre képesek szemet vetni és lenyúlni. Amiről azt gondolnánk, hogy ócska kacat, az valakinek érték, és amiről végképp nem hisszük, hogy meglovasítanák, annak is lába kél, csak idő kérdése. 30 furcsaságot mutatunk, amiket valaki vagy valakik képesek voltak ellopni. Elképesztő.

Jamaica egyik tengerpartján egy tonnányi homokot loptak el szép lassan ismeretlen tolvajok, akik a rendőrség gyanúja szerint a helyi szállodáknak adták azt tovább jó pénzért.

2012-ben, Csehországban egy komplett vasúti hidat loptak el a furfangos tolvajok, amihez persze, hogy csatolták a síneket is. Az akciót fényes nappal hajtották végre hamis papírokkal, hidegvérrel hitették el az ott dolgozókkal, hogy utasításuk van a szétszerelésre és elszállításra.

Az amatőrök fizetés nélkül hajtanak el egy benzinkútról miután megtankoltak, de az igazán profik már akkor lenyúlják a folyékony mannát, amikor az még oda sem ért. Baltimore-ban egy komplett üzemanyagszállító kamiont lovasítottak meg több, mint 11 ezer liter benzinnel.

A csatornafedelek mindig is népszerűek voltak a fémtolvajok köreiben, Los Angelesben például sorozatban tűntek el a fémből készült kiegészítők. 2004-ben London is hasonló problémával küzdött, ahol egy év alatt 200 csatornafedél talált más gazdára. Pekingben is szorgoskodtak, ott szám szerint 240 ezer fémfedél tűnt el.

Greg Da Silva egy utcai előadó Dél-Afrikából, és abban világrekorder , hogy volt neki egy 1000 tojásból kreált kalapja. Azért csak volt, mert amikor Németországban tartózkodott és hőguta miatt kórházba került, a kalapot valaki ellopta.

Kanadában egy tolvaj páros sétált be egy gyermekklinikára, ahonnan egy 7 milliót érő, féltonnás zongorával távoztak. Egyszerűen csak ráfektették egy teherszállító kézikocsira és kitolták azt a bejárat ajtón. Szerencsére a tolvajokat elfogták, a zongora pedig visszakerült a gyerekekhez.

Angliában ritka márványos macskacápát lopott el egy tolvaj egy férfi saját otthonában tartott akváriumából. A 60 centis ragadozó eltűnése azért is volt fájó, mert ritkasága mellett majdnem 3 millió forintot ér.

A francia író, költő, filozófus Voltaire-t az egyházat ért kritikái miatt nem temethették egyházi földbe, ezért családtagjai ellopták a holttestét, és titokban egy kolostorban temették el Champagne-ban.

Egy orosz férfi csak szórakozni indult, találkozott is egy dögös szőkével, aki meghívta pár kanyar sörre, a továbbiakra viszont nem emlékszik. A férfi egy buszmegállóban ébredt herék nélkül, amit valószínűleg szervkereskedők lovasítottak meg a bőrzacskóból.

Egy brit férfi kertjéből egy egész szerszámos-kamrát lovasítottak meg a betörők annak tartalmával együtt, ám voltak olyan rendesek, hogy hátrahagyták a gazda fűnyíróját.

A kaliforniai Simi-völgyben egy 10 méteres, 150 kilós, felfújható gorillát loptak el valószínűleg fiatalok, és azt egy középiskola tetején helyezték el. Nem meglovasítani akarták Mr Pickles-t, hanem csak jó mókaként egy remek csínyt elkövetni.

Napóleon nemi szerve kalandos utat járt be, ugyanis a 17 szemtanú előtt vágta le orvosa, Francesco Autommarchi, majd egy francia apáthoz, Anges Paul Vignalihoz került – ő adta fel az utolsó kenetet Napóleonnak. Az ereklye sokáig a Vignali családban maradt, mígnem 1924-ben egy amerikai könyvritkaságokat gyűjtő férfi, A.S.W. Rosenbach szerezte meg, majd három évvel később a New York-i Museum of French Artban állították ki.

1995-ben Shaen Nelson lenyúlt egy M60A3 Patton tankot és GTA stílusban kezdett vele száguldozni a sztrádán. A férfit rendőrök hada kezdte követni, akik lelőtték, miután megtagadta, hogy önszántából elhagyja a meglovasított páncélozott járművet.

Azt gondolná az ember, hogy a NASA elég jól ügyel a portékáira, ám amikor az egyik rakétájuk az Ebay-en várt megvásárlóra, kicsit átértékelték a dolgokat. A Saturn RL-10 típusú rakétát végül elkobozták, majd visszakerült a leltárba, ahonnan senki nem tudja, hogyan és ki által került ki.

Ukrajnában egy mozdonyt csentek el a lelkes fémtolvajok. Mérete és súlya miatt a rendőrség csak feltételezte, hogy valószínűleg darut használtak a monstrum ellopásához, és egy teherautót, amire ráemelték. A vonatot később megtalálták, de már atomjaira szedve, aminek nagy részét már eladták.

Manuel Noriega a nyolcvanas években volt Panama diktátora, valamikor CIA ügynök és kokainkereskedő is. Felesége, Felicidad Noriega kleptomán volt, aki a Miamiban lévő áruházakból annyi márkás ruháról lopta le a gombokat, hogy ezzel fél milliós kárt okozott.

2016-ban komoly veszteség ért egy kaliforniai farmert, akinek nem elég, hogy feltörték a teherautóját, de még a benzint is leszívták belőle, és elvittek 3500 egység bikaspermát is a tolvajok. Az értékes testnedv 15 millió forintot ért, mivel ez az ondó a legjobbnak titulált bikák, felső 1 százalékából valók, amit valószínűleg mesterséges megtermékenyítéshez használtak a jobb tenyészet eléréséhez.

2005-ben egy buddhista kolostor harangját nyúlták le a tolvajok Washingtonban, de szerencsére a dögnehéz ereklye épségben megkerült. A Tolvajok az interneten próbáltak rajta túladni, amikor lecsaptak rájuk. Az még mindig talány, hogyan sikerült kicsempészni a hatalmas harangot, amihez valószínűleg targonca, vagy valamilyen jármű is kellett. Egy kolostorban azért nem mindennapos az ilyen járművek használata, de mégsem látott senki semmit.

Az Iowa-i Des Moines-ben egy ügyetlen tolvaj próbált elrabolni egy teherautót, amivel annyira bénázott, hogy az nem indult be. Gondolta, ha már megpróbálta, nem távozik üres kézzel, így az ülésen lévő szatyrot felkapva menekült a helyszínről. Csak később vette észre, hogy a szatyorban semmi értékes nincs, ha csak a kutyaszart nem számítjuk annak. A tasak ugyanis csakis kutyagumival volt tele. Gratula!

Thomas Stoltz Harvey végezte at a patológiai eljárást, ahol Einstein agyát részletesen megvizsgálhatta. Harvey azonban a tudós agyát – további vizsgálatokra, de a család engedélye nélkül – eltulajdonította, és egy befőttesüvegben tárolta közel 20 évig. Később kirúgták, mert nem volt hajlandó lemondani a szervről.

Egy chilei férfi 5 tonna jeget lopott el az egyik Patagóniai gleccserből, hogy azt továbbadja olyan szórakozóhelyeknek, elegáns éttermeknek, ahol koktéljégként tudják majd felhasználni. A férfi elfogták, amikor a meglovasított jeget hűtőkocsikban szállították.

Óvszer automatát is loptak már el, nem is egyszer. Az egyik eset Michiganben történt, ahol egy részeg férfi emelte le nemes egyszerűséggel a falról és vitte haza, szerencsétlenségére azonban többen látták, és értesítették a rendőrséget.
A másik eset tragikus volt, ugyanis fiatalok próbáltak kirabolni egy óvszer automatát robbantással, de a bomba túl korán detonált, a kocsiba iszkoló egyik fiatal pedig már nem tudta magára zárni az ajtót, egy fém darab pedig fejen találta. Komikus, de egy kotonautomata ölte meg, amit ő maga robbantott fel, hogy ellopja belőle az aprópénzt.

Egy arizonai Chick-fil-A gyorsétterem egy 7 méteres, 160 kilós, felfújható tehénnel reklámozta a boltját egészen addig, amíg az egyik reggeli nyitásra a boci el nem tűnt. Egy éles szemű állampolgár szúrta ki az eltűnt szarvasmarha reklámot egy idegen férfi kertjében, ahonnan szerencsésen megkerült az eltűnt jószág. A bejelentő jutalma nem maradt el, hiszen egy évig ehetett ingyen az étteremben.

Az oregoni Chelsey Coutts lánybúcsút szervezett, amihez persze, hogy különféle segédeszközöket is felhasználtak. A 140 ezer forint értékű dildók a kocsija csomagtartójában hevertek, amikor az autóját ellopta valaki. Már önmagában ez is kellemetlen, hát még az, amikor a rendőrségi jelentésben szerepeltetnie kellett az autóban lévő értéktárgyakat is.

Két részeg fiatal egy pingvint lopott el egy Dél-Afrikai óceánáriumból, de a rendőrség hamar le is fülelte őket. Azt állították, hogy ők állatvédők, és csak a vadonba szerették volna visszaengedni a Buddy névre hallgató pingvint, akiről azt elfelejtették megtudakolni, hogy fogságban született, így a vadont kicsit sem ismeri. Szegény pingvin soha nem került vissza a szülőhelyére, ugyanis szabadon engedése után elpusztult.

Gene Kelly jelenetére mindenki emlékszik az Ének az esőben című filmből, ahol egy lámpaoszlop alatt fakad dalra. Miután a különféle kiegészítőkre már nem volt szüksége a filmeseknek, vagy kidobták vagy elárverezték, de a legendás Lámpaoszlopot az egyik filmes megkaparintotta és a kertjében helyezte el. 1990-ben azonban ellopták az udvarról és semmit nem lehetett tudni róla 2005-ig. Debbie Reynolds azt nyilatkozta ugyanis, hogy aukción vette az addig eltűntnek hitt lámpát, amiről azóta se tudja senki, hogy igazat mondott, vagy többek között ő is benne volt a 15 évvel ezelőtti lenyúlásban.

2016-ban a kaliforniai Ojaiban egy pár bronz elefánt tűnt el, amelyek majdnem két méteres magasságuk mellett baromi nehezek is voltak. Egyedül biztos nem bírta megmozdítani a tolvaj, és valószínűleg nem is papírnehezéknek nyúlták le a darabonként 1 milliót érő szobrokat.

Marla Maples szeretője majd felesége is volt Donald Trumpnak, és annyi cipője is, amennyit megszámolni sem tudott. Egyik nap azonban legalább 30 pár lábbelinek kélt lába, a különös rablásról azonban hamar lehullt a lepel. Az elkövető az a Chuck Jones volt, aki a hölgynek dolgozott, és akinek fétise volt a cipők viselése, amitől szexuális kielégülést érzett.

 

 

 

Egy idős hölgy egyedül utazott a tengerjáró hajón.

Egy idős hölgy egyedül utazott a tengerjáró hajón. Egy férfi megkérdezte, miért. A válasz elgondolkodtató volt...

Egy férfi írta le a történetet, ami aztán bejárta az internetet: két éve egy luxushajóúton voltam a feleségemmel. Megkérdeztem a pincért, ki az az idős hölgy, akit mindenki a személyzetből szemmel láthatóan jól ismert, és mindig egyedül volt? Elmondta, hogy ő Mama Lee, aki évek óta a hajón él. Most 88 éves.

Alkalomadtán megszólította az idős hölgyet, aki szívesen elmondta, miért is utazgat egyedül.

A férjem pár éve meghalt. a gyermekeink kirepültek, családot alapítottak, így egyedül maradtam. Gondoltam, hogy idősotthonba megyek, de meglepődtem milyen drága. Aztán számoltam: ha eladom a házamat, és abból a pénzből, valamint a férjem után kapott örökségemből és az én nyugdíjamból akár éveken keresztül élhetek egy óceánjáró hajón, ahol mindennel el vagyok látva, semmire nincs gondom. Lefoglaltam az 535-as kabint, és a Crystal Serenity óceánjáró lett az otthonom.

A férfi meglepődött, de a nő részletezte, miért is éri meg neki a hajón lenni.

- A korom miatt féláron lehetek itt, az napi 65 font, amiért ennyi mindent kapok:

1. Ingyen étkezés. Annyit eszem, amennyit akarok, behozzák a kabinomba a reggelit, és finom a koszt, nem úgy, mint az idősek otthonában.

2. Van ingyen uszoda, szórakozás, és ingyen kimossák az szennyeseimet is.

3. Ingyen van a fogkrém, a sampon és a tusfürdő. Takarítószerekre sem kell költenem, mert naponta áttakarítják a kabinomat.

4. Úgy kezelnek, mint egy vendéget, nem úgy, mint az idősotthonban, ahol egy vagyok a szenilis öregek között.

5. Akár minden este táncolhatok, és kéthetente új barátokat szerzek!

6. Itt minden elektromos eszköz működik, és ha nem, szó nélkül megjavítják..

7. Ha eltöröm a lábam, szuperlakosztályba tesznek, nem az elfekvőbe.


Ez a fotó a 88. születésnapján készült

- Ja, és mellesleg bejártam, Afrikát, Ázsiát és Dél-Amerikát. Az egész világot láttam! Ha pedig meg akarok halni, csak beesek a tengerbe, temetési költségek nélkül. Sok idős ember csak arra spórol az utolsó éveiben, hogy a temetésre félretegyen, és ne jelentsen gondot a családjának. Hát nincs igazam?

 

 

süti beállítások módosítása