Hogy lehet az, hogy bomba nők kriplikhez mennek feleségül, ugyanakkor nagyon menő fazonok bányarémeket vesznek el?
Ennek kiderítése okából próbáljunk meg végigkövetni egy ilyen lehetséges folyamatot.
Este van, este van, ki-ki b...-ik ágyban - talán éppen ezért beléd hasít a felismerés, hogy neked mégis inkább nőre van szükséged, de ha lehet akkor azonnal.
Mit lehet itt tenni? Lemész hát a legközelebbi diszkóba.
Rövid terepszemle után kiszúrsz magadnak egy gyönyörű lányt. Igen ám de tudod, hogy minden pasas rá fog hajtani és nem éri meg harcba szállni érte, úgyhogy keresel magadnak egy csúnyát.
Csakhogy, az összes pasas akinek valójában a gyönyörű csaj kéne, szintén nem akar harcolni érte. Így hát te, szegény hülye, öt másik állattal küzdesz meg egy bányarém kegyeiért.
Csakhogy, a ronda lánynak fejébe száll a dicsőség, hogy mindenki vele akar lenni és úgy határoz, hogy nem kellesz neki se te, se a többi öt barom.
Csakhogy, ettől még inkább fel akarod szedni, és kemény csata árán sikerül is. És biztos el is veszed feleségül és egész életeden át nyomorult leszel, mert a nő azt fogja hinni, hogy jobbat is kaphatott volna, te pedig tudni fogod, hogy - te igen!
A gyönyörű lány, aki magányos volt, és beérte volna bárkivel, elment egy rusnya kriplivel, akinek nem volt ereje szembeszállni öt pasassal a csúnya lányért.

Most, hogy a teniszezés meg a kocogás már széles körben elterjedt, új őrület keríti hatalmába a tömegeket: mindenki gondolkodni kezd.
Aggodalommal szemlélem ezt a jelenséget. Néhány éve, még mielőtt kitört volna ez a divat, majdnem egy hetet szenteltem a gondolkodás elsajátítására. Megpróbáltam naponta kétszer gondolkodni, ahogyan a szakértő ajánlották. Tapasztalataim alapján figyelmeztetek mindenkit: a gondolkodás kimerítő és haszontalan foglalatosság. S amikor végül feladtam a próbálkozást, a gondolkodás még mindig sokkal rosszabbul ment, mint a fonák röptém, amely minden teniszpályán közderültséget kelt.
Ha valakit érdekelne, miért kezdtem el egyáltalán, elárulom: valaki azt tanácsolta, hogy időként tornáztassam az agyamat is. Őrült ötletnek tűnt, de hát őrült világban élünk - mindenki teniszezik, diszkóba jár, különféle szektákhoz csatlakozik, és közös fürdőket vesz abban a reményben, hogy középkori stílusú fakádban majd középkori nyugalom szállja meg a lelkét.
Vettem tizenötezerért egy pár gondolkodáshoz való cipőt, meg egy fényes öltönyt, pontosan olyant, amilyent a bankok vezérigazgatói viselnek, amikor igazgatói tanácsi ülést tartanak. Aztán felkerestem a háziorvosomat, hogy megkérdezzem: nem ártalmas-e a gondolkodás az agysejtekre.
Esetem felkeltette az orvos kíváncsiságát.
- No lám, tehát gondolkodni akar? - dünnyögte koponyám dudorait tapogatva, olyasféle mozdulatokkal, mintha káposztát vásárolna a piacon. - Én ilyesmivel sohasem foglalkoztam. Az adóügyi tanácsadómat bíztam meg vele. így több időm marad golfozni.
Mivel az orvos sem bíztatni, sem lebeszélni nem volt hajlandó, végül felfogadtam egy instruktort, és ő hozzálátott, hogy megtanítson a célirányos gondolkodásra.
- Vigyázzon, sokan meg akarják majd győzni, hogy a céltalan gondolkodás hatékonyabb. - mondta - Ne hallgasson rájuk. Gondolkodjék mindig célirányosan, és így elérheti, hogy akkor is naponta kétszer tud majd gondolkodni, amikor már nem lesz miről. A célirányos gondolkodás legkorszerűbb metodikája megköveteli, hogy kiindulásként föltegyük magunknak a kérdést: Na de hát akkor most tulajdonképpen miről is gondolkodjak?'
- Szóval, miről? - kérdeztem első nap az instruktort.
Kérdésemre nagy rutinnal gondolkodni kezdett, s csakhamar előállt a válasszal.
- Mit tudom én?! Magának kell gondolkodni, nem nekem.
- Kezdjek talán arról gondolkodni, hogy miről gondolkodjak? - próbálkoztam, de az instruktor alig leplezett megvetéssel nézett rám.
- Ha arra vesztegeti az időt, hogy a kérdésről gondolkodjon, nem marad ideje átgondolni a választ - magyarázta.
Így ment ez néhány hétig, de minél jobban törtem magam, hogy valami jó kérdést találjak ki, annál szilárdabbá vált bennem a meggyőződés, hogy ez igenis fontosabb, mint a válaszon gondolkodni.
- Azt akarja nekem bebeszélni, hogy Einsteinnek kevésbé volt fontos arra a következtetésre jutni, miszerint E=mc2˛, mint föltenni valami hülye kérdést, amely erre a szédületes fölfedezésre vezette? - vitatkozott az instruktor.
- Szerintem - feleltem neki - ha Einstein valami más kérdést tett volna fel, arra lyukadhatott volna ki, hogy E=bk˛, és most rajta röhögne az egész tudományos világ.
- Hát jó! - horkant fel az instruktor. Tegyük fel, hogy a kérdés így szól: lenni vagy nem lenni?
- Lenni vagy nem lenni, az itt a kérdés. És most tessék, kezdjen gondolkodni a válaszon.
Bevallom, a kérdés mellbe vágott. Percekig ültem némán, majd valami mondvacsinált kifogással hazamentem, azzal, hogy a következő alkalomra kigondolom a feleletet. Azóta sem láttam az instruktort; nem volt merszem visszamenni hozzá.
Csak azt tudnám, hogy bírt ilyen pazar kérdést kieszelni? Mi lehetett volna ebből az emberből, ha nem instruktornak áll...