Nem minden arany ami sárgaréz

Agyszint

Agyszint

Gabonakörök

2020. július 16. - cascade

Ha az ember meghallja a szót, ma már leginkább csak legyint egyet.
Pár éve két székesfehérvári diák is csinált mókából egyet, a legtöbb kétkedőt sikerült is megerősíteniük abbéli hitükben, hogy humbug, átverés az egész! Abban, hogy nyilván ráérő emberek szórakoznak a világgal.

Mivel nem sokat tudtam a dologról én is így vélekedtem. Mindaddig, amíg az Interneten nem akadtam rá több száz gabonakör fényképére, meg egy-két igen elgondolkodtató körülményre. Azóta megváltozott a gabonakörökről és azok keletkezéséről korábban kialakult véleményem. Tudni most sem tudok többet, viszont sokkal nyitottabb lettem befogadni a remélhető folytatást.
Az általam megismerteket szeretném néhány letöltött képpel illusztrálva másokkal is megismertetni!

Jó néhány éve a világsajtó felrepítette a hírt, hogy az Egyesült Államokban és vele együttműködésben Nagy Britanniában is a NASA programok keretében bináris matematikai jelsorozatok formájában a Földről és magunkról, az emberiségről alapvető információkat sugároznak rádióteleszkópok segítségével a világűr előre meghatározott pontjai felé azzal a nem titkolt céllal, hogy más civilizációk létezése esetén azokkal felvehessük a kapcsolatot.

A jelek sugárzása közel húsz éve folyamatosan folyik.

Bármely civilizáció, amely a miénkével azonos, vagy annál fejlettebb szinten áll, a bináris jelekből könnyedén kirakhatja magának érthető üzenetünket.
A következő lapon balra a jelsorozat, jobbra pedig az abból megszerkeszthető ábra látható.

dia9_1.JPG
Az ábrán jól kivehető az ember formája, alatta a Föld pozíciója a Naptól harmadik bolygóként, alatta a jelsugárzó parabolaantenna ábrája és sok más információ.

2001-ben nagyon különös dolog történt az Andover és Winchester között fekvő Dél-Angliai Chilboltonban! Az egyik jelsugárzó antenna közvetlen közelében különös, a megszokottaktól teljesen eltérő 2 ábra jelent meg a közeli gabonatáblában.

Az egyik egy fejet formáz, a másik a mi általunk küldött jelsorozat ábrája kissé átdolgozott formában. Kisebb Nap mellett kiemelve megjelölt 3. 4. és egy 5. négyes bolygórendszer, ezt követően két nagyobb és két kisebb égitest.

De ami a legmegdöbbentőbb: az emberalak arányait átrajzolták.
Kicsi test és nagy fej.

A fej fényképszerű képét a gabonatábla raszterpontjai elég pontosan kirajzolják!

dia5_1.JPG

dia6_1.JPG

dia7_1.JPG

A Földről sugárzott jelekből kirakható ábra és a gabonatáblába “égetett” kép egymás mellé, sőt egymásra helyezve elgondolkodtató azonosságokat és különbözőségeket mutat.

A két “fénykép” hamisítása azért kizárt, mert a digitális jelsorozat csak nagyon szűk tudományos körben volt publikus, tehát azok hamisítók általi elkészítése teljességgel kizárható.
Vagyis megállapíthatjuk, hogy a gabonatáblába ismeretlen módon, a gabonakörök készítésének technikájával lerajzolt válaszképek valószínűsíthetően idegen civilizációtól származhatnak!

dia9_2.JPG

És akkor most nézzünk meg párat a zömében Angliában - búzában, árpában, rozsban, lucernában, stb. - keletkezett és repülőgépekről, sárkányrepülőkről lefényképezett gyönyörűséges és titokzatos gabonakörökből.

Döntse el ki-ki, hogy elkészíthetők-e ezek a gyakran több száz méter átmérőjű, halál pontosan kivitelezett, gyakran hihetetlenül komplikált geometriai szerkezetű ábrák a deszkás taposás módszerével pár óra leforgása alatt.
Nagyon sok ábráról van szó, mert csupán 2003 júliusában 34 hatalmas ábra keletkezett Anglia különböző pontjain.

Ha valaki azt mondaná, hogy imposztorok munkája, kérem, hogy csak arra válaszoljon: Ugyan kinek, kiknek és miért érné meg már évszázadok óta, hogy évente több tucat, egyre komplikáltabb, egyre nagyobb ábrát rajzoljon gabonatábláinkba Csehországtól Angliáig,
Spanyolországtól Kanadáig úgy, hogy se pénzt, se hírnevet nem
szerez iszonyatos munkájával?

Csak szemezgetek a világhálón található több száz foto között amiknek a többségét már amúgy is mindenki, vagy

legalábbis nagyon sokan ismernek.

dia39.JPG

dia45.JPG

dia48.JPG

dia49.JPG

dia53.JPG

dia55.JPG

 

 

dia56.JPG

dia57.JPG

dia58.JPG

dia59.JPG

dia60.JPG

dia61.JPG

dia62.JPG

dia63.JPG

dia64.JPG

dia65.JPG

dia66.JPG

dia67.JPG

Ugye, most Te is elgondolkodtál…
Valóban, ki lenne az, az elmebeteg ember, aki szórakozásból ilyeneket készítene?

A bejegyzés trackback címe:

https://cascade.blog.hu/api/trackback/id/tr9715751190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása